A táskába pakolás gyötrelmei

Minden este – kivétel péntek és szombat – be kell pakolni a sulitáskába a másnapra szükséges holmit. Előbb van az órarend szerinti válogatás, ez még elmegy. Bár némelyik füzet szívesen bújócskázik velem: a nyelvtanfüzet például egyszer a szennyeskosárból került elő. A holnapi könyvek meg néha összekeverednek vagy összeverekednek a tegnapiakkal. Néha kell még vinni ezt-azt: olvasásra kedvenc könyvet, rajzra falevelet, erdei iskolába fizetendő részletet, faliújságra képet, Vikinek dévédét. Aztán jön a neheze: a füzeteket be kell rakni a füzettartóba, ami sose megy, mert többen vannak, mint a hely. A könyveket meg címlapjukkal fölfelé kell egymásra rendezni, semmi tótágas! Ez persze időrablás. És minden gondosság ellenére buzgón kunkorodnak a szamárfülek, és szétgurulnak a ceruzák. Végül valami mindig kikandikál felül, nem lehet becsukni a táskát. Persze, hisz mindenféle kacatok halmozódnak takaros rétegekben a táska alján, úgymint üres cukorkáspapír, ceruzafaragvány, telefirkált papírlap, a lovam nyerge, a Barbi fél topánkája, alig használt papírzsepi, kindertojásbelső, báli meghívó, Fruzsi hajpántja, Dani angol szótárfüzete, két zörgő gesztenye, eldugult szívószál, sehova se illő puzzle-darab, tavalyi kártyanaptár, lyukas tízórais zacskó, múlt heti kiflivég, törött cédétok, összegyűrt szerelmeslevél. Ki kéne őket onnan takarítani. De akkor kezdhetném elölről a munkát. Kirakodás, bepakolás. Közben már itt az ágybaparancsolás ideje. Sose viszem el szárazon. Még zuhanyoznom is kell.

ataskabapakolasgyotrelmei