Az utóbbi időben leromlott az írásom – Zsuzsa néni szerint kissé, anya szerint borzasztóan. Szerintem inkább vicces, hogy az egyik betű dagi, a másik meg túl gebe, némelyik kíváncsian ágaskodik a felső vonal fölé, valamelyik lazán lelóg az alsó vonal alá, a legtöbb pedig két vonal között vonaglik vagy éppen lustán elnyúlik, néha pedig úgy táncolnak ki a tollam alól, hogy nem győzöm követni őket. Ezért hagyom le az ékezeteket is. Aztán a nagy pörgésben olvashatatlan gúzsba gabalyodnak össze, és mivel úgyse lehet őket szétválasztani, inkább átfirkálom az egészet. A firkák miatt anya kitépi a lapot, és akkor kezdhetem újra az egészet. De bármennyire igyekszem, sose sikerül sokkal szebbre.
Az egyik házi feladat láttán aztán anya végképp megelégelte a dolgot. Kapta magát, nyakába vette a várost, és addig ment, mendegélt, míg meg nem találta, amit keresett. Nemsokára elém tett egy csomagocskát. Csodálkoztam is, hogy jutalmat kapok az elrontott lapokért, a ronda írásért… A csomagban tollak voltak, méghozzá nem is akármilyenek! Eddig csak a muszáj-kék írótollat és a rémes-piros javító-tollat ismertem, ezek meg csoda-színesek! Ráadásul anya szerint kizárólag gyöngybetűket írnak. És láss csodát: amint kézbe veszem egyiket-másikat, csak úgy gördülnekgurgolyáznak- gyöngyöznek szép sorjában, engedelmesen a színes betűk, sokszínű szavak, tarka mondatok! Meglepetésnek pedig pompás illatok szállnak a sorok közül, mert illatos tintával töltötték meg a tollakat!
Egycsapásra feljavult az írásom. A tancsi is egyre dicsér, még a fogalmazásaim is tetszenek neki. Ezért mostanában szívesen írogatok szépen: gyöngyösen-illatosan-színesen.