Család

A család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik,
és egymásba szeretnek.
Panni szülei, Éva néni és Gyuri bácsi a diszkóban ismerkedtek meg.
Éva néni a fiúkat bámulta, Gyuri bácsi meg a lányokat. Egyszer csak
összeakadt a pillantásuk. Azóta is csak akkor veszik le egymásról
a szemüket, ha Pannira néznek.
Dani szülei, Magdi néni és Pali bácsi az oviban ismerkedtek meg.
Már akkor is folyton papás-mamást játszottak. Pali bácsi úgy beleszeretett
Magdi nénibe, hogy máig sem felejtette el.
Az én anyukám és apukám a munkahelyükön ismerkedtek meg.
Annyit dolgoztak együtt, hogy munka után mindig hiányoztak egymásnak.
Ezért inkább összeköltöztek.
A boldogságukhoz már semmi más nem hiányzott, csak én. Úgyhogy
várni kezdtek. Addig vártak, várakoztak, vágyakoztak, míg megjöttem.
Aztán, hogy ne unatkozzak, várni kezdtük a tesómat. Szerencsére nem
váratott sokáig magára. Azóta boldogan élünk, míg össze nem veszünk.

eszemettudim_csaladj