Sétálunk-bétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk: csüccs.
Sétálni nagyon jó, mert szellőzködünk, forgatjuk ide-oda a fejünket, látunk pillangókat, kutyákat, tarka virágokat, faleveleket, csigabigákat.
Sétálni nem jó, mert ugyanazokat a házakat bámuljuk, ugyanazokat a kirakatokat, úgysem lehet kinézni belőlük semmit, ugyanazokkal az ismerősökkel találkozunk, akiknek a buta kérdéseire kötelező udvariasan ugyanazt válaszolni.
Ha anyával sétálunk, előbb-utóbb megszaporázza a lépteit, és az már nem sétálás, inkább sietés, amitől mindjárt szúrja is az oldalam valami alattom.
Ha apával sétálunk, előbb-utóbb bekanyarodunk valamelyik játszótérre vagy fagyizóba.
Ha anyával és apával együtt sétálunk, azt egyátalán nem szeretem, mert elbeszélnek a fejem fölött, és ha én is szeretnék valamit mondani, rám szólnak, hogy ne kotyogjak folyton.
Sétálni alighanem egy kutyussal lenne a legjobb.
De egyelőre hiába sóvárgok.