Imádom a plüssállatokat. Általában ajándékba kapom őket a rokonoktól, a barátaimtól vagy anyáék barátaitól. Olykor bevásárlás közben kikönyörgöm őket. Esetleg csereberével jutok hozzájuk. Van egy plüssöknek fenntartott polcom, ott ülnek szépen sorban. Maciból van a legtöbb, aztán jönnek a kutyák, néhány egér, akad egy-egy róka, hód, rénszarvas, malacka, paci, sőt egy muzsikáló zsiráf is.
És van egy zöld majmom is. Egy egészen kicsi majom, alapjában véve nagyon kedves az arca, csak a szeme szomorú egy szemernyit. Na ezt a majmot valahogy nem szívelik a többiek. Elhúzódnak tőle, sőt gyakran le is lökik a polcról, hiába találok ki újabb és újabb ülésrendet. Amikor például a legnagyobb maci ölébe ültettem, az úgy hadonászott a mancsával, hogy még a többiek épségét is veszélyeztette. Megsajnáltam a majmocskát, az ágyamra költöztettem. De nem volt se éjjele, se nappala, folyton a padlóra került, hiába dorgáltam a többieket. Végül egy félreeső polcra ültettem a hajpántok, csatok és gumik mellé. Azok nem méltatlankodnak. Csak a majmocska vágyakozik az állatok közé, sóvárogva pislog föl rájuk. Tegnap meglátogattak Saciék. Amikor Saci észrevette a zöld majmot, úgy megrémült, hogy befurakodott az apukája mellé a fotelbe, és nem volt hajlandó betenni a lábát a szobámba egész este, hiába dugtam el a majmot a konyhaszekrénybe.
Azt hiszem, ha legközelebb állatkertbe megyünk, magammal viszem a zöld majmot, és odaajándékozom a majomgyerekeknek. Úgyis csak majomeledellel traktálják őket, biztosan örülnek majd az én majmocskámnak. És remélem, végre ő is boldog lesz.