Az esti meséből néha nagyon fura szavak gurulnak elő. Ilyen a törzsvendég. Hát az meg miféle szerzet? Bekopogtat hozzánk valaki, akinek van törzse, de mondjuk nincs keze, lába? Feje?! Brrr!!!
Anya persze rögtön elmagyarázza, amiből én rögtön megértem, hogy Magdi néni például biztosan törzsvendég. Hiszen épp tegnap panaszkodott anyunak, hogy amikor az irodájából hazafelé tart, a cukrászda mellett visz el az útja, és egy nap sem bírja ki, hogy meg ne álljon a csábító sütispultnál, mert ha nem falhat be egy franciakrémest, egy tiramisu-szeletet, ráadásnak pedig egy óriás kókuszgolyót, talán vége is szakad az életének. Így csupán a karcsúságának van vége. A törzsvendégre jó példa Laci bácsi is, aki Betti néni szerint a délutánjait a Borpatikában tölti, ami nem lenne olyan nagy baj, ha nem hagyná ott a fél fizetését. Ráadásul a józan eszét is folyton ott veszíti el. Anyából is törzsvendég lesz lassan, mert amíg én zongoraórán vagyok, addig ő a Piccolóban szürcsöli a kávét, amit abból tudok, hogy néha elhozza nekem a kicsi kekszet vagy a csokiszeletet, amit a kávé mellé adnak.
És hát mi is törzsvendégek vagyunk – az iskolában. Zsuzsa néni elénk teszi az olvasnivalót, megkínál egy kis matekpéldával, felszolgál egy tollbamondást vagy egy elmagyarázást, és mi csak kóstolgatunk, lakmározgatunk. Néha játékot is rendelhetünk, de csak miután minden feladatot tisztességgel elfogyasztottunk, minden tudnivalót becsülettel bekebeleztünk.
Csak azt sajnálom, hogy nem vagyunk törzsvendégek a cukrászdában is, mint Magdi néni. Egy forró csokira vagy egy gesztenyeroládra, jó nagy tejszínhabheggyel a tetején, mindennap kapható, vagyis törzsvendég lennék.