Megegyeztünk anyával, hogy semmit sem hallgatok el előtte. Történjen bármi rossz, megosztom vele. Ezért mindig a rosszal kezdem, ha megkérdezi, mi történt. Hogy minél hamarább megkönnyebbülhessek. Vagyis mielőbb túl legyek a rosszon és a rosszalláson.
Ám anyának van egy nagyon rossz szokása: ha elmondom neki a rosszaságokat, akkor szidás helyett dicsér vagy gratulál. Persze a hangjából rögtön tudom, hogy pont fordítva gondolja. Csak az a baj, hogy amikor igazából dicsér vagy gratulál, mindig gyanakszom, hogy nem pont fordítva gondolja-e. A gyanakvástól pedig elfelejtek örülni a dicséretnek vagy a gratulálásnak.